18. nap (augusztus 7.)

 A sátornak is, nekünk is jót tett az átköltözés, mármint egyik helyről egy másikra – árnyékosabbra – vonultunk. A szél miatt az éjszaka is kellemesebb volt.

A reggeli után, amit a szabadban fogyasztottuk el, útnak indultunk. Beújítottunk bagelt, amit Józsi javaslatára a serpenyőben meg lehetett pirítani. Fincsi volt.

A cél: Canyonlands. Egy ideig a tegnapi úton kellett menni, majd ráfordultunk a Canyonlands-i útra, ahonnan újabb csoda kezdődött. A kép nekem leginkább a Grand Canyonra hasonlított, ami nem csoda, hiszen a kör lassan bezárul, és lassan közeledünk a kiindulási pontunkhoz.

Az ügymenet már a jól bejáratott formában kezdődött: Visitor Center, térkép, érdeklődés am lehetőségek felől.

A Canyonlands azért is egyedülálló, mert óriási terület, négy körzetre oszlik, így a parkba több helyen is be lehet belépni. Józsi reggel az Island in the Sky részt választotta, így az ottani Visitor Centerbe mentünk be.

Tehát innen indult a 12 mérföldes (20 km) autóutunk, amit persze több kilátási ponton megszakítottunk. A végpont az Grand View Point Overlook (6.080 láb), ahonnan fantsztikus látvány fogadott minket. Itt egy 0,9 mérföldes út indult, sziklákon és lépcsőkön. Ezen elindultunk, de a nagy meleg miatt ezen rövidítettünk, és nemsokára visszafordultunk.

Mesa Arch – körút, 0,6 mérföld. Nem tévedés, nem Arches-ben vagyunk, de ez is egy csodálatos ív. A napfelkeltét nem láttuk, ezért azt képeslapon kellett megvenni. De így is gyönyörű. Feltételezésem szerint vagy itt, a Canyonlands-ban lett előszőr ilyen természeti képződmény, ami aztán Arches-ban sorra keletkeztek, vagy Arches-ben lett sok-sok belőlük, amit Canyonlands megirigyelt, így lett itt is egy. De mindegy is, ez gyönyörű!

Green River Overlook – megtudtam, hogy a Colorado – amit a Grand Canyonban láttunk – és a Green folyó egyszercsak találkozik. Illetve a Green River a Colorado mellékfolyója. A Green folyó a benne lévő iszaptól zöld.

Visszafelé még egy 5 mérföldes úton piknik reményében a V betű másik szárán elmentünk az Upheaval Dome-ig, ahol ettünk, de innen visszafordultunk.

Mire hazaértünk már elég késő volt, az este megint persze a szokásos.

17. nap (augusztus 6.)

Jelentem, átköltöztünk! A lakásunkból a sátorba, mert úgy gondoltuk, hogy a lakásban a hőség – 37 fok, éjszaka is csak 28-ra csökken – elviselhetetlen. És a sátorból is csak egy réteget használtunk. Így elviselhető volt az éjszaka, de érdekes módon úgy 12-fél 1 felé fázni kezdtem, és akkor kihoztam a pokrócot a lakásunkból.

Amikor éjjel felnéztem az égre, olyan volt, mint amikor Zsófi és Dávid kicsik voltak, és foszforeszkáló csillagokkal ragasztottuk tele a plafont. Csak ezek igazi csillagok voltak.

Reggelre már pillanatok alatt nagyon meleg lett, és úgy döntöttünk, keresünk árnyékosabb lakhelyet. Az csak majd holnap derül ki, hogy amit találtunk – és amihez engedélyt is kaptunk – milyen lesz. Remélem, jobb.

Reggeli után elindultunk Arches (Ív) Nemzeti Parkba, ami térkép szerint kb. 40 perc autóval. De a bejárat előtt majd egy órát kellett várakoznunk, mert olyan hosszú volt a sor! Nem csodálom, mindenki látni akarta ezt a csodát!

Szineiben és méreteiben amúgy leginkább a Red Canyonhoz hasonlít, csak sokkal hosszabb és hatalmasabb. Ja, és Rorschach megirígyelhetné, mert a képződmények rengeteg projekcióra adnak alkalmat.

És egy-egy sziklatömb látványakor olyan érzésünk volt, mintha egy szoboregyüttest látnánk. Sok ilyen volt, majd lesznek képek is ezekről.

Az út: a Visitor Centerben megint sok segítséget kaptunk, hogy mit nézzünk meg. A Bryce-hoz hasonlóan itt is kocsival lehetett menni, méghozzá kb. 12 mérföldes utat, ahonnan kisebb sátákkal, nagy látnivalókat nézhettünk meg. Így ma elmentünk a "végállomásig", és onnan csorogtunk visszafelé. Mivel a park nevezetessége a ívek – amibúl 2000-nél is több van – hát ilyenekből ma ezeket láttunk:

• Park Avenue Viewpoint -> még az út elején néztük meg
• Sand Dune Arch -> egy homoktengeren és egy keskeny sziklatömb közötti úton jutottunk (kb. 600 m)
• Broken Arch -> ide nem mentünk el, viszont a parkolóból ráláttunk, így le tudtuk fényképezni
• Tunnel Arch -> nagyon érdekes képződmény, mert olyan, mintha két irányban lehetne menni rajta 
• Pine Tree Arch -> a Tunnel A. után értük el, itt fotózkodtunk is
• Delicate Arch -> csak messziről tekintettünk rá, mert a az idavezető út nehéz és a hőség is nagy volt

viszont ami volt még: mosás, vacsora készítés, tűzrakás és lefekvés – ja és elég szeles volt az este, tehát talán az éjszaka is kellemesebb lesz

képek később

16. nap (augusztus 5.)

Most pár nap ugrás – legalábbis itt a blogon. Mert amikor nem volt wifi, akkor máshova írtam, de majd a hiányzó napok, és a fényképek is később ide kerülnek.

Szóval ma reggel elköszöntünk Bryce-tól, és elhagytuk a National Forest. Búcsúzóul még lefényképeztem a házigazda birtokát. 

A következő állomás a Green River State Park, amihez kb. 260 mérföldet kellett utaznunk. Azonban Józsi úgy döntött, hogy nekem mind az öt Utah-i Nemzeti Parkot megmutatja, amihez még hozzátartozik a Capitol Reef is. Így ennek megnézésével megszakítottuk az utunkat. Annyit mondhatok, megérte. Az út elég változatos volt. Mindenféle szín volt benne: a vöröstől, a szürkéig, a kanyargóstól a nyílegyenesig.

Közben megálltunk – mert szerintem a túl sok vezetést meg kell időnként szakítani – a hangulatos Koosharem Café-ban, ahol egy-egy Colát és egy-egy clam chowder levest ettünk. A következő megálló már a Capitol Reef volt, ahol a Visitor Center-ben kapott térkép segítségével bejártuk a Capitol Reef-et, ami egy 12 mérföldes autóút, közben megállóhelyekkel, és egy földúton még tettünk egy 1,3 mérföldes kitérőt. Ez is egy csodaút volt. 

Innen még kb. egy órát autóztunk a kempingig. Kb. 6-ra értünk ide. Óriási füves terület, 37 fok, árnyék kevés.

Először azt gondoltuk, hogy az autóban alszunk, de a meleg miatt végül egy réteg sátrat állítottunk. Józsi tüzet gyújtott, és megsütötte a marhát, én meg elkészítettem az itteni kedvenc köretünket a vajas cukorborsót.

Ja, és itt van igazi zuhany!

13. nap

Grand Canyon, a csodák csodája! Ez a vidék hidegebb, sőt elég sok esőt is igértek, de csak kora délután fog esni, úgy láttuk. A kempingünktől egy óra autózás után értük el a Canyon Északi peremét (North Rim). Itt érdeklődtünk, hogy milyen utakon induljunk el. Így választottunk ki egy kb. 1,4 mérföldes utat, ami egy részéről be lehetett látni az egész Grand Canyont, egy része meg erdőben vezetett. Ahonnan látni lehetett a Grand Canyont, 4-5 helyen korlát mellett ki lehetett menni, ahonnan a mélység és az óriás méretek még félelmetesebbek voltak. Itt a rétegződések miatt olyan érzésem volt, mintha egy óriási görög amfiteátrumot látnánk: óriási szinpaddal, sok 1í ezer embert befogadó nézőtérrel. A látvány félelmetes és elképesztő volt. És végig megúsztuk eső nélkül. A visszaút végén már nagyon más fények voltak: akkor még sejtelmesebb volt minden. Amikor a rövid ebéd után elindultunk az autóhoz, akkor kezdett csepegni, de mire elértük az autót már zuhogott, és a kempingig végig esőben jöttünk. A csoda holnap folytatódik. Most csak egy pár kép, de lesz még!

14. nap (augusztus 1.)

Grand Canyon 2. Mielőtt erről a második napi csodáról írnék, pár szó a kempingünkről: a "házigazda" egy nagyon kedves házaspár, akik itt élnek a kempingben. Két felszerelt kis kocsival járják a kempinget, közben ellenőrzik az új érkezők igazolványait (mindegyik kempingben előre kell helyet foglalni), és rendet tartanak a kemping területén. A WC-k – erről már írtam – mindig ragyognak, de gondolom, az erdő területét is gondozzák.

Tegnap nagy volt az izgalom, mert a kutyájuk elkóborolt, de szerencsére meglett. 

Szóval ma ismét a Grand Canyonban voltunk. Reggeli után a már megszokott fél 10-kor indultunk. Nem mentünk el a tegnapi Visitor Centerig – ott tegnap nagyon jó térképet és felvilágosítást kaptunk –, hanem Cape Royal úton mentünk el az út végéig (7,8 km., a magasság 2397 m).

Az út egy része tele hajtűkanyraokkal, és kilátókkal. De úgy döntöttünk, hogy majd csak visszafelé állunk meg. De néha egy-egy kanyarban meg lehetett pillantani a Grand Canyont. Itt egy "rövid" séta következett, ami azért a nézegetésekkel együtt egy óra volt.

Az első kilátási pont az Angels Windows volt. Elmondhatatlan látvány! Íme a képek. 

Közben volt egy kis egy kis piknik ebéd a parkolóban. Plusz itt látható térképen a Colorado is.

Utána következett egy erdei kirándulás, a Cape Final úton (3,4 km egy irányba, oda: 1 óra, vissza 45 perc, 2413 m magas) innen szintén voltak kilátási lehetőségek. Majd visszaindultunk, közben két kilátási pont: a Vista Encantada (2585 m), ahol ebédeltünk is, és a Point Imperial (2683 m), ami egy 4,2 km-es kitérő volt, de megérte! (össz. lépés: 16.808)

Fél 6-ra értünk haza, és ma elmentünk vacsizni. fincsi volt!

12. nap

Átléptünk Arizónába, kb. 100 mérfölder jöttünk, és megérkeztünk a Jakob Lake National Forest kempingbe.

Nade haladjunk sorba. Este óriási zivatar volt, ezért a házunkban aludtunk. Reggeli után sátor tisztítás és bontás, majd egy búcsúkávé a sátor helyén. (kép) És amikor Zion-t elhagytuk, következett a csoda! Tulajdonképpen ugyanazon az úton indultunk vissza, amin odafelé is mentünk, de visszafelé felfelé haladtunk, így mindent felülről láttunk. Hát ez fantasztikus volt, de tényleg!

A vörös, a fehér, a különböző rétegek sokasága elképesztő volt. Néha olyan volt, mint amikor gyorskeverővel brownie-t keverünk, és a kakaó a sárga tésztaréteggel keveredik. Rengetegszer meg lehetett állni, élvezkedni a gyönyörűséges természeti képződményekben. Közben legalább 5-6 hajtűkanyaron és 1,6 mérföldes – vaksötét – alagúton vezetett az út.
Aztán még megálltunk a Checkboard Mesa nevű csúcsnál, ami egy ikonikus, 6520 láb (1990 méter) magasságú Navajo Sandstone csúcs, 900 láb (275 méter) magasan a Sion - Mount Carmel autópálya felett.

A többi kép csak később érkezik.

Aztán, amikor kiértünk a nemzeti parkból még láttunk egy csapat bölényt, majd vásárlás, és megérkeztünk a kempingbe. Rövid felderítő séta után csendespihenő. Közben esni kezdett, és a lakásunkban meglátogatott minket egy állat. A helyi kedves gondoknőtől megtudtuk, hogy ez egy chipmunk (csíkos mókus) volt.

11. nap

A reggel szokásos volt, majd a shuttle-val elmentünk az 5. állomásig - Zion Lodge-ig, onnan megkerestük a Smaragd útnak meghírdetett túrista utat. Ennek három nehézségi foka volt, mi a könnyűt néztük ki magunknak. Az út elején a folyó másik oldalán egy őzike volt, aki szépen lefeküdt pihenni, és mikor visszaértünk, még mindig édesdeden aludt. (A mai képek még nem töltődtek fel, ezt az őzikét még tegnap fényképeztem.) Az út emelkedett is, meg lejtett is, de azért főleg emelkedett, a tetején egy vízesés volt, a nagy meleg miatt csak alig vízzel. Amikor visszaértünk a lodge-ig, ott Józsi sört, én egy isteni epres yoghurtot fogyasztottam, majd elhatároztuk, hogy a visszaút egy részét - pontosabban egy megállónyit - gyalog tesszük meg, és a 4.megállónál szállunk a buszra. Ez az út egyben lovaglásra is kijelölt volt, ebből rögtön két dolog is következik: 1. majdnem végig homokos, süppedő úton mentünk (nagy melegben, de ez nem a lovak miatt volt), viszont a 2. sokszor elég intenzív lószar szag, az egyértelműen tőlük. A másik nehézség az volt, hogy erről az útról volt egy letérő a megállóhoz, amit csak nagy küzdelem árán találtunk meg. De azért megérkeztünk a kempingbe, és elégedettek voltunk. Csendespihenő alatt iszonyatos nagy zuhé volt, úgyhogy ma az autóban alvást választottuk. Amúgy a sátor nem ázott be. A nap záróakkordja a víztartály feltöltése volt (14.401 lépéssel zárjuk a napot) holnap szedjük a sátorfánkat, elbúcsúzunk Zion-tól, és továbbállunk.

10. nap (július 28.)

Ébredés a sátorban, mintha kis eső lett volna éjszaka, de amúgy jó idő volt, nem fáztunk. Reggeli után a shuttle-ra szálltunk, ami a nemzeti park területén két irányba is ingyen viszi a turistákat.

Azt az útvonalat választottuk, hogy a parkon belül elmegyünk a végállomásig, közben rengeteg fénykép készült, mert a táj egészen lenyügöző volt.

A végállomástól választottunk egy másfél órás séta utat, végig a canyonon belül, néha le lehetett menni a folyó mellé is.

Amúgy a folyónal nagyon különleges színe volt, főleg a lehulló törmelékek miatt inkább sárosnak tűnt. Találkoztunk madárral, virágokkal, kaktuszokkal is, akkor fordultunk vissza, amikor az utat csak a folyón átmenve folytathattuk volna - sokan ezt tudhatták, mert többen váltócipőt is hoztak vagy a vízben mezitláb mentek. De így is nagyon elégedettek voltunk a szépségekkel.

Visszafelé újra buszra szálltunk, majd pár megálló múlva egy újabb fél órás séta szakaszt a buszvonal metén gyalog tettünk meg. A végállomáson átszálltunk a városba vezető járatra, amivel a city-be mentünk, ahol majd mosni tudunk, sőt ebédeltünk is egy fincsit (16.530 lépés)

Hazaérve csendespihenő, ébredés után várjuk az esőt :) De nem esett, viszont elmentünk a városba mosni, ahonnan tiszta ruhával tértünk haza.